Kezdőlap / Hírek / Tájékoztatás a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról

Tájékoztatás a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról

A 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet alapján ebet forgalmazni, illetve tulajdonjogát forgalmazásnak nem minősülő más módon átruházni, kizárólag az állatot azonosító elektronikus transzponderrel (bőr alá ültetett mikrochip) történő megjelölése után lehet.

A forgalmazásra szánt állat a fajtájának megjelölését (törzskönyvezett, illetve fajta jellegű keverék), az egyed nemét és korát, valamint az eladási árat, illetve egyéb dokumentumokról szóló tájékoztatást az állatvásáron történő forgalmazásakor jól látható helyen ki kell függeszteni.

A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet alapján az állattartó köteles:

  • minden három hónaposnál idősebb ebet veszettség ellen saját költségén állatorvossal beoltatni, a három hónapos kort elérteket 30 napon belül,az első oltást követően 6 hónapon belül,ezt követően évenként;
  • az oltási könyvet megőrizni, azt az immunizálás megtörténtét ellenőrző állat-egészségügyi hatóság felszólítására bemutatni, illetve tulajdonátruházás esetén az új tulajdonosnak átadni, továbbá biztosítani, hogy az oltási könyvet a közterületen az ebre felügyelő személy magánál tartsa az oltás érvényességének bizonyítása céljából.

Ezen feltételek nem teljesítése bírságot von maga után.

Kiskutyák árusítására kizárólag FELIR számmal rendelkező tenyésztőknek van lehetősége. Kikötés továbbá, hogy az állatnak minimum 8 hetesnek kell lennie, valamint chippel, oltással és egészségügyi kiskönnyvel kell rendelkeznie. Az árusítónak a vásár ideje alatt is megfelelő körülményeket kell biztosítani az állatoknak (ivóvíz, árnyék stb.).

2023.12.14.

További híreink

Stand Auf Einem Flohmarkt Mit Altem Grammophon Samt Schallplatte
Víziközmű-fejlesztés miatti változások
Tájékoztatjuk a Vásárlátogatókat, hogy a Vásártér területén, a KEHOP pályázat keretein belül Pécsett megvalósuló víziközmű-fejlesztés kivitelezési munkálatai miatt 2024.02.11-én, vasárnap a