Kezdőlap / Hírek / Július 8-án nyitotta meg kapuit a látogatók számára a vásárcsarnok

Július 8-án nyitotta meg kapuit a látogatók számára a vásárcsarnok

A régió legmodernebb, legnagyobb és legújabb vásárcsarnokát Péterffy Attila polgármester ünnepélyes keretek közt július 8-án, pénteken 6 órakor adta át a vásárlók számára, Felföldi László pécsi megyéspüspök pedig megáldotta az épületet.

Egy új pécsi vásárcsarnok megépítésének igénye már több, mint egy évtizeddel ezelőtt is felmerült, hiszen a régi vásárcsarnok sem belső szerkezetében, sem külső állapotában nem igazodott a mai kor elvárásaihoz.

2016-ban éppen ezért egy tervpályázat meghirdetésével kezdetét vette egy új vásárcsarnok létrehozása, amely mintegy 1,5 éves építkezést követően a mai nap meg is nyitotta kapuit a nagyközönség előtt. A bérlők július elején vették birtokba a bérleményeket, 33 üzlethelyiséget, 29 beltéri pavilont, 2 kültéri pavilont, közel 160 beltéri árusítóasztalt és a 82 kültéri asztal nagy részét.

A csarnokot Péterffy Attila polgármester ünnepélyes keretek közt július 8-án, pénteken 6 órakor adta át a vásárlók számára, Felföldi László pécsi megyéspüspök pedig megáldotta az épületet majd együtt megnyitották a kapukat a várakozó vásárlók előtt. A megnyitó esemény a létesítményhez méltó módon, a Fényfesztivállal összehangolva került megrendezésre.

A megnyitóról készült fényképes beszámolónkat itt tekintheti meg.

: Július 8-án nyitotta meg kapuit a látogatók számára a vásárcsarnok

További híreink