Kezdőlap / Hírek / Vasárnap pótolják az augusztusban elmaradt tanévkezdő börzét

Vasárnap pótolják az augusztusban elmaradt tanévkezdő börzét

Aki lemaradt a múlt heti baba-és gyerekholmi börzéről, vagy még nem sikerült mindent beszereznie gyermekének az őszre – télre: most vasárnap, szeptember 11-én 8.00 és 11.00 óra között még megteheti az új Vásárcsarnoknál. Ekkor pótolják ugyanis az eső miatt elmaradt alkalmat.

Kep1

A Pécsimami és a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a nagy érdeklődésre való tekintettel idén két tanévkezdő vásárt hirdetett meg, melyből az augusztusit elmosta az eső, 2022. szeptember 4-én viszont egy nagyon sikeres, több ezer szülőt vonzó esemény valósult meg.

A magas résztvevői létszám és a múlt heti börze résztvevőinek visszajelzései alapján most minden eddiginél nagyobb az igény a használt, de jó állapotú baba-és gyerekholmik iránt. Volt olyan árus, aki arról számolt be, hogy a vásárlók pillanatok alatt „lepucolták” az asztalát.

A kínálat a múlt hetihez képest szinte teljesen megújul, hiszen az árusító szülők 90%-a új lesz, akik több, mint 250 méteren kínálják majd a kinőtt, megunt, feleslegessé vált, de szép állapotú gyerekruhákat, játékokat.

Most vasárnap akár már a téli holmik beszerzése érdekében is érdemes lesz ellátogatni az új Vásárcsarnokhoz.

A börze szabadtéri, ezért a szervezők kérik, hogy kétes időjárás esetén vasárnap reggel indulás előtt a Pécsimami Facebook oldalán tájékozódjanak arról, hogy a börzét megtartják-e. Ha most is közbeszól az időjárás, a későbbiekben tájékoztatják a családokat arról, hogy mikor és hol lesz újabb baba-és gyerekholmi vásár.

Bővebb információ a Pécsimami oldalán.

További híreink

Állatvásár
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján felhívjuk tisztelt bérlőink és a lakosság figyelmét, hogy a 2024. november 06. napján megjelent
Madárinfluenza
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján felhívjuk bérlőink és a lakosság figyelmét, hogy a magas patogenitású madárinfluenza miatt, 2024. november